Korábbi Projektek
Reno Udvar
A volt Csavargyár területének vásárlása 1990-ben és 1992-ben, az Angyalföldi Erőmű területének vásárlása 2004-ben jött létre. A terület fejlesztése és a fejlesztési tervek megvalósítása két ütemben történhet. A Váci út mellett fekvő több mint 7 hektáros területen a legmagasabb igények kielégítését a nemzetközi hírű építész irodák –/Chapman Tajlor, illetve az Erick von Egeraat építésziroda / – előzetes tervei is garantálják. A jelenleg bevásárló és iroda komplexumként működő ingatlan együttest értékesítettük.
Mediterrán Kikötő
A Balaton északi partján, Alsóörsön a közel 7,5 hektáros területen készítettük elő a külső és belső hajóhelyekkel rendelkező, modern és minden igényt kielégítő Alsóörsi Yacht Club projektet.
A tervezett kikötő megépítése révén a szárazulatban kialakítható 1,45 hektáros belső kikötő közel 126 db hajó kikötésére alkalmas, míg a 3,2 hektáros, tómederben megépíthető külső kikötő 172 db hajóhely kikötését biztosítja. Így a két kikötő együttesen közel 300 hajó befogadását teszi lehetővé. Közvetlenül a kikötő mellett elhelyezkedő apartman házak, illetve wellness központ első osztályú szolgáltatásokkal várja majd az idelátogató vendégeket.
A projektet a kikötőkre érvényes építési engedéllyel és a szárazföldre korábban érvényes építési engedéllyel együtt értékesítettük.
Linzi Ház
A telek öt perc sétányira helyezkedik el a Széll Kálmán tértől, ahonnan könnyedén elérhető a város busz-, villamos- és metróhálózata. Karnyújtásnyira található a város egyik legnagyobb bevásárlóközpontja számtalan elegáns üzlettel, étteremmel és szórakozóhellyel kiszolgálva a környék lakóinak kényelmét. A sport szerelmeseinek a közelben található uszoda és sportközpont biztosít kiváló kikapcsolódási lehetőséget. Az ingatlanok közvetlen közelében több színvonalas bölcsöde, óvoda és iskola is található a családosok örömére. A magával ragadó történelmi környezetet számos diplomáciai képviselet is otthonául választotta, ami tovább emeli a környék presztízsét.
A telket koncepcióterv, régészeti feltárás elvégzése után, jogerős építési engedéllyel értékesítettük.
Vienna Gate Residence
A Vienna Gate Residence Buda egyik legszebb részén, az UNESCO által a Világörökség részének nyilvánított Budai Várhegyen került megálmodása, csupán pár lépésnyire a Bécsi Kaputól, az Európa Park közelében. A Várnegyed közvetlen szomszédsága, az elegáns környezet teszik lehetővé, hogy különleges történelmi hangulatban gyönyörködhessünk a város csodálatos panorámájában. A Vienna Gate Residence olyan exkluzív épület lesz, amely egyben és megosztva is remekül hasznosítható. Kiválóan alkalmas lehet diplomáciai, illetve cégképviseletnek, lakórezidenciának vagy akár luxus lakásoknak.
A telket koncepcióterv, régészeti feltárás elvégzése után, jogerős építési engedéllyel értékesítettük.